Európa túlteljesítése a „brüsszeli buborékon” az európai polgári kezdeményezés révén

A civil társadalom döntéshozatalba való bevonása az uniós intézmények legitimációs stratégiáinak egyik sarokköve az 1990-es évek vége óta. Míg az uniós politikaalkotási folyamat hagyományosan előnyben részesítette az intézményesített brüsszeli csúcskonferenciákat és ernyőcsoportokat, amelyek uniós szinten különböző érdekeket egyesítenek és képviselnek, az Európai Bizottság megkísérelte hivatalosan megnyitni a politikai folyamatot a különböző civil társadalmi csoportok előtt. A brüsszeli székhelyű szervezetek általában az uniós intézmények felé irányítják üzeneteiket és munkájukat, következésképpen valószínűleg az Európai Bizottság által biztosított kereteken belül lépnek fel. Ez azt jelenti, hogy ezek a szervezetek reagálnak azokra az elképzelésekre és keretekre, amelyek az uniós intézményeken belül visszhangot keltenek, és kevesebb csatornával rendelkeznek más témák számára. Ezzel szemben az európai polgári kezdeményezés alapvetően más típusú civil társadalmi részvételt ösztönöz az uniós szakpolitikai döntéshozatalban. Az európai polgári kezdeményezés fő innovatív aspektusa, hogy a szereplők maguk határozhatják meg a napirendet. Ez példa nélküli, mivel korábban az Európai Bizottság alakította ki az összes kérdést, és a civil társadalom szereplőinek is részt kellett venniük ezekben.

Az európai polgári kezdeményezést mind politikai, mind tudományos kritikával illették, mivel olyan fogtalan mechanizmusról van szó, amely nem képes befolyásolni a politikai döntéshozatalt. Az európai polgári kezdeményezések egyes szervezői elégedetlenek azzal, amit a Bizottság felületesnek tart. Mindazonáltal öt polgári kezdeményezés (STOP TTIP, One of Us, Wake Up Europe, Media Pluralism and Right2Water) empirikus elemzésében megállapítottuk, hogy számos uniós és nemzeti szintű vállalkozó sikeresen átpolitizálta az uniós kérdéseket, és új szereplők széles körét vonta be az uniós szakpolitikai döntéshozatali folyamatba.

Ez erős ösztönzést jelentett néhány brüsszeli székhelyű intézményesített szereplő számára is, hogy csatlakozzanak hozzájuk (pl. a Greenpeace a sikerét követően csatlakozott a STOP TTIP kampányhoz). Azáltal, hogy egy uniós kérdés átpolitizálásával új szereplőket von be a politikai döntéshozatalba, az európai polgári kezdeményezés nagyban hozzájárulhat az EU mint politika demokratikus legitimitásához. Hozzájárul ahhoz, hogy a civil társadalomban való részvétel versenyképesebbé váljon, csökkentve a belépési díjakat az uniós szakpolitikai döntéshozatalban. Az elemzés megállapította, hogy az európai polgári kezdeményezés kampányolói gyorsan át tudták hárítani a hagyományosan nemzetinek tekintett kérdéseket (például az abortuszt és a médiatulajdonlást) uniós szintre azáltal, hogy forrásokat fektetnek be páneurópai alulról szerveződő kampányokba.

Normatív szempontból az uniós politikáknak a „brüsszeli buborékon” túli átpolitizálása az EU mint egyenlő versenyfeltételek normalizálódásának tünete lenne, ahol a domináns érvek az EU kritikus fontosságúak (a „Stop TTIP”), nem pedig EU-ellenesek. Az uniós kérdések nemzeti szintű átpolitizálásának folyamata szintén hozzájárulna az európai közélet kialakulásához. Egy ilyen folyamat úgy is értelmezhető, mint a „megerősítő disszenzus” fogalma, amely arra a helyzetre utal, amikor az uniós kérdések a nemzeti közszférában vitatott kérdéssé válnak. Amellett, hogy nem kérdőjelezi meg az európai projekt egészét, a „megerősítő disszenzus” azt jelenti, hogy egymással versengő politikai narratívákat (például a társadalmi demokrata kontra liberális narratívákat) terjesztenek elő egy konszenzusra hajlamos politikai politikában.