Az európai polgári kezdeményezésnek tovább kell diverzifikálnia az EU-ban való részvételt

Az európai polgári kezdeményezés az első fontos lépés az uniós szakpolitikai döntéshozatalban részt vevő érdekelt felek körének diverzifikálása felé. További javulásra van azonban szükség. Az európai polgári kezdeményezés elnevezése magában foglalja az EU-ban élő valamennyi polgár bevonását, de inkább a szervezett civil társadalom transznacionális hálózatokkal rendelkező eszköze. Az internetes infrastruktúrák javítása és a marginalizált, kevésbé jól képzett közösségek bevonásának figyelembevétele valamennyi európai polgár számára jobb hozzáférést tesz lehetővé az európai polgári kezdeményezésben való részvételhez. Sőt, az ellentmondásosabb kezdeményezések lehetővé tétele és a Bizottság nagyobb politikai elkötelezettsége hosszú távon erősebb eszközzé teszi az európai polgári kezdeményezést.

Első pillantásra az európai polgári kezdeményezés a polgárok transznacionális részvételének egyedülálló eszköze. Jogi kialakításánál fogva a közvetlen demokrácia nemzeti környezetben már létező különböző formáinak kombinációjáról van szó.

Az európai polgári kezdeményezés újdonsága abban rejlik, hogy első alkalommal kapcsolja össze a polgári részvétel nemzeti és európai szintjeit. Az európai polgári kezdeményezés 2012-es bevezetése nagy lelkesedési hullámot és kezdeményezési javaslatokat eredményezett a civil társadalom különböző érdekelt felei részéről. Második pillantásra azonban nyilvánvalóvá válik, hogy az európai polgári kezdeményezés csupán egy már meglévő intézményi gyakorlat folytatása, amelyen még van mit javítani annak érdekében, hogy a nevet elérje.

Amint azt Florian Grotz kutató a közvetlen demokráciáról szóló (német nyelvű) tanulmányában mutatja, az elmúlt 30 évben világszerte nőtt a részvételen alapuló eszközök száma és használata. Véleményem szerint úgy tűnik, hogy a vezetők azáltal, hogy népszavazásokon, polgári kezdeményezéseken és egyéb eszközökön keresztül ideiglenesen beleszólhatnak a politikába (a választásokon túl), gyakran reménykednek abban, hogy megerősítik döntéshozataluk legitimitását és a politikai rendszer egészét. Emellett az EU intézményi rendszerén belül az európai polgári kezdeményezés az érdekelt felek fokozott bevonására irányuló, már meglévő gyakorlat folytatása. Az évek során az EU számos részvételi eszközt vezetett be, például az érdekelt felek fórumait és más konzultációs mechanizmusokat. A Beate Kohler-Koch-hoz hasonló tudósok ezt a viselkedést „azeurópai intézmények részvételen alapuló fordulójának” nevezték.

Míg az uniós szintű részvételi eszközök a polgárok kívánságai és véleményei iránti nyitottság fontos jelei, a végső döntéshozatali hatáskör általában az intézményeknél marad. Az európai polgári kezdeményezés jogilag nem kötelező jellege miatt eddig egyetlen kezdeményezés sem vezetett a szervezők által kívánt pontos szakpolitikai eredményekhez, és csak jól strukturált kampányokkal sikerült összegyűjteni az egymillió támogató nyilatkozatot. A tudományos szakemberek kritikával illették az EU egyéb részvételi kísérleteit, mivel azok nem biztosítanak egyenlő véleményt a polgárok számára, és azokat az üzleti és ipari szervezetek uralják.  Ilyen kritikákra Thorsten Hüller (2011) „Playground or Democratisation? Új részvételi eljárások az Európai Bizottságnál”, valamint Christian Marxsen „Nyílt konzultáció az érdekelt felekkel az európai szintű polgári hangon?” című dokumentuma. A kérdés az, hogy az európai polgári kezdeményezés indokolja-e ugyanezt a kritikát.

Az egyik első és legsikeresebb kezdeményezés, a „Right2Water” esete jól mutatja az európai polgári kezdeményezés problémáit. A Right2Water-t a Közszolgálati Szakszervezetek Európai Szövetsége szervezte, és kérte, hogy a vízhez való emberi jogot foglalják bele az európai jogszabályokba. A vízügyi kezdeményezés szervezői éveken át tapasztalatot szereztek a kampánytevékenységek terén, globális hálózatot alakítottak ki, és elegendő forrással rendelkeztek. A sikeres aláírásgyűjtési kampány ellenére ez az európai polgári kezdeményezés csak a szervezők kéréseinek „hígított” eredményéhez vezet. A Right2Water-re adott válaszában a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a vízellátás a tagállamok hatáskörébe tartozik. Ambiciózusabb kötelezettségvállalás helyett az uniós fellépés olyan technikai szempontokra összpontosított, mint az ivóvíz minősége.

A Right2Water esetén túl megvizsgáltam azokat a feltételeket, amelyek a doktori disszertáció keretében a különböző európai polgári kezdeményezések aláírásgyűjtési kampányainak sikeréhez vagy kudarcához vezettek. A sikert úgy határozom meg, mint az európai polgári kezdeményezés azon képességét, hogy összegyűjtse a jogalkotási javaslatnak az Európai Bizottsághoz történő benyújtásához szükséges aláírások számát: 1 millió. Megállapítottam, hogy csak a partnerszervezetek már meglévő hálózataival, jelentős pénzügyi forrásokkal, személyzettel és reklámstratégiával rendelkező szervezők tudtak átlag feletti számú aláírást elérni.

Kutatási eredményeim azt mutatják, hogy bár az európai polgári kezdeményezés neve „rendes” polgárok bevonására utal, az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az EU előnyben részesíti a professzionalizált, transznacionális nem kormányzati szervezetek bevonását, amelyek egyesítik a polgárok igényeit. Ráadásul az angol nyelvű aktivistákat nélkülöző kezdeményezések nehezebben építették ki a hálózatokat és mozgósították a támogatást hazájukon kívül. Bár az európai polgári kezdeményezés legutóbbi reformja enyhíti a szervezők adminisztratív terheit azáltal, hogy számos támogató szolgáltatást kínál, nem változtatja meg az európai polgári kezdeményezés működését az EU-n belül.

Az európai polgári kezdeményezés aláírásainak nagy részét online gyűjtötték, ami nagyon vonzóvá teszi az európai polgári kezdeményezést a fiatalabb generációk számára. Az európai polgári kezdeményezésen keresztüli online aktivizmus jelentősége minden valószínűség szerint folytatódni fog, mivel a Covid19-világjárvány arra kényszeríti az embereket, hogy társadalmilag távol maradjanak és nagyobb mértékben maradjanak otthon. Ez további aggályt vet fel a polgárok európai polgári kezdeményezésben való egyenlő részvétele tekintetében, amelyet gyakran figyelmen kívül hagynak: az internetes lefedettség az EU-ban nem egyetemes, és továbbra is szakadék van a vidéki és városi területek között. Az internethez való hozzáférés hiánya a városi területeken élő emberek számára azt jelenti, hogy kevésbé valószínű, hogy részt vesznek az európai polgári kezdeményezésekben.