Ez a videó az ImagineEU videópályázatra készült egyik pályamű. A videópályázat lehetőséget adott a tizenéveseknek arra, hogy megmutassák, szerintük milyen kérdésekben lehetne javulást elérni közösségükben vagy országukban. A pályázók rövid videókat készítettek arról, hogy szerintük milyen változásra van szükség, és azt hogyan lehetne megvalósítani. A videópályázat az európai polgári kezdeményezés koncepciójára épül, amely az uniós részvételi demokrácia fontos eszköze, és lehetővé teszi a polgárok számára, hogy aktívan részt vegyenek az uniós szakpolitikai döntéshozatalban.
Hulladékszűrő rács: egyszerű ötlet egy szennyezésmentes világért
A videó összefoglalója
Ötletünk egy, a víztakarékosság fontosságáról szóló Erasmus+-projekt keretében végzett kutatásunk eredményeképpen született. Rajzfilmünk – csakúgy, mint az általunk megálmodott hulladékszűrő rács – kreatív és innovatív. Kisfilmünkben egy férfi az utcán eldob egy cigarettacsikket, amely a csatornába hullva méreganyagaival szennyezi a vizet. Tettei következményével mit sem törődő „hősünk” végül saját gondatlanságának közvetlen áldozata lesz. Rendszerünk kiszűrné a felszíni szemét nagy részét, hozzájárulva ezáltal a szennyezésmentes Európához.
A tanulók adatai
A tanulók neve:
-
Marc-Aurèle BERTHOUD-PARIGI
-
Elisa ROUX
-
Chine MAZZELLA
-
Paoline CHAUSSABEL
-
Paloma SIVET