Ugrás a fő tartalomra
Az európai polgári kezdeményezés fóruma

Kezdeményezés előkészítése a nyilvántartásba vételhez

Az európai polgári kezdeményezésre vonatkozó nyilvántartásba vételi kérelem elkészítéséhez és benyújtásához szükséges információkat itt találja.

Áttekintés

A kezdeményezés szervezőjeként első lépésként nyilvántartásba kell vetetnie a Bizottságnál a javasolt kezdeményezését.

A Bizottság csak akkor fogja nyilvántartásba venni a kezdeményezést, ha teljesül a következő négy feltétel:

  1. megalakult a szervezői csoport, melyek tagjai közül kijelöltek egy képviselőt és annak helyettesét;
  2. a javasolt polgári kezdeményezés nem esik nyilvánvalóan a Bizottság azon hatáskörén kívül, hogy a Szerződések végrehajtásához uniós jogi aktusra irányuló javaslatot nyújtson be; 
  3. a javasolt polgári kezdeményezés nem nyilvánvalóan visszaélésszerű, komolytalan vagy zaklató jellegű;
  4. a javasolt polgári kezdeményezés nem nyilvánvalóan ellentétes az Uniónak az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkében rögzített értékeivel (az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség és a jogállamiság, valamint az emberi jogok tiszteletben tartása – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait –, továbbá a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség), illetve az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglaltakkal. 
How to Draft and Submit an ECI

Aaron Green, ügyvéd, az európai polgári kezdeményezés fóruma által működtetett tanácsadó szolgálat munkatársa, Emma Psaila, az Európai Bizottság Főtitkárságának szakreferense és Stephanie Poppe, „A migránsok méltó befogadásának biztosítása Európában” elnevezésű európai polgári kezdeményezés szervezője ismerteti, hogyan kell kezdeményezést kidolgozni és benyújtani.

Útmutató

A kezdeményezés kidolgozásáról és benyújtásáról az alábbi útmutatóban olvashat bővebben: 

Tanuljunk a sikeres európai polgári kezdeményezésekből

Tanuljon azoktól a szervezőktől, akiknek sikerült összegyűjteniük 1 millió aláírást. Olvassa el a sikertörténeteket

Kapcsolódó webináriumok

Ha megnézi az alábbi webináriumokat, többet megtudhat más szervezőktől és szakértőktől arról, hogyan dolgozhat ki és nyújthat be kezdeményezést. 

Összes webinárium